Polgi

Közös karácsonyi élményfőzésen vett részt Csöbör Katalin és Veres Pál

Csöbör Katalin, a térség kormánypárti országgyűlési képviselője közös karácsonyi élményfőzésre hívta meg választókerülete polgármestereit, és a bemutatott videó alapján a településvezetők nagy örömmel vettek rajta részt. Különösen igaz ez Miskolc ellenzéki polgármesterére, aki szemmel láthatóan igen jól érezte magát a fideszes képviselő társaságában.

Polgi2

A helyzet azért is érdekes, mert már többször is megírtuk, hogy az ellenzéki összefogás támogatásával 2019-ben a város élére került

Veres Pál egyre többször mutatkozik kormánypárti politikusokkal, és egyre több konfliktusa támad a Velünk a Város frakcióval.

Varga Judit miniszterasszony kérésére például vállalta az egyetemi kuratóriumi tagságot, amit övéi nem vettek jónéven, de az a hír is felröppent egyszer, hogy miután momentumos és jobbikos polgármestere is lett városunknak, Veres szeretett volna egy fideszest is. Nemrégiben pedig a DK-s Mokrai Mihállyal történt csörtéről számolhattunk be.

Hogy mi lesz ennek a kifutása? Nem tudni. De az tény, hogy kevesebb mint négy hónap múlva választások, és Veres Pált legalább annyit látni a fideszes Csöbör Katalinnal, mint az elméletben a polgármesterrel egy oldalon álló ellenzéki jelöltekkel.

Oszd meg ha tetszett!

Share on facebook

9 válasz

  1. Hello, I think your blog might be having browser
    compatibility issues. When I look at your blog site in Chrome, it looks fine but when opening in Internet
    Explorer, it has some overlapping. I just wanted to give you a quick heads up!
    Other then that, excellent blog!

  2. Thanks for your personal marvelous posting! I truly enjoyed reading it,
    you happen to be a great author.I will remember to bookmark
    your blog and will come back from now on. I want to encourage yourself to continue your great writing, have a
    nice weekend!

  3. I will right away take hold of your rss as I can’t find your e-mail subscription hyperlink or newsletter service. Do you’ve any? Please allow me recognize in order that I may subscribe. Thanks.

  4. I like what you guys are up too. Such intelligent work and reporting! Carry on the superb works guys I have incorporated you guys to my blogroll. I think it will improve the value of my site 🙂

  5. We stumbled over here by a different website and thought I should check things out. I like what I see so i am just following you. Look forward to exploring your web page for a second time.

  6. I’ve been browsing online more than three hours nowadays, yet I never discovered any interesting article like yours. It is lovely worth enough for me. Personally, if all web owners and bloggers made just right content as you did, the internet will probably be much more helpful than ever before.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük